Alistáli Református Egyházi Alapiskola
Hlavná 85
930 10 Dolný Štál
tel/fax: 031/559 04 18
e-mail: reformoy@gmail.com

a 2018/2019-es tanév terve

A Föld Napja

Borongós, esős napra ébredtünk május 3-án. A gondolataink is hasonlóan borúsak, ha eszünkbe jut, hogy mit művelünk élőhelyünkkel, és mi az, amit nem teszünk meg, pedig megtehetnénk. A Föld Napja alkalmából szeretnénk újra és újra felhívni magunk és gyerekeink figyelmét arra, hogy az a bizonyos óra igencsak ketyeg. Ha nem kapunk nagyon gyorsan észbe, belátható időn belül beláthatatlan következményeket okoz a mostani kényelmes, herdáló, önző életmódunk. Éppen ezért különféle feladatokat, játékokat találtunk ki, előadókat hívtunk meg, hogy ezt a nehéz témát kicsit könnyedebb formában tegyük befogadhatóvá mindnyájunk számára. Iskolánk volt diákja, Viola Melinda a legkisebbeknek mutatta meg azt, hogy maradék papírból mennyi gyönyörű dolgot lehet hajtogatással készíteni. Szendi Tünde egy internetes játék segítségével Csallóköz rejtelmes mondavilágába kalauzolt el bennünket, míg Kis Lucia tanító nénink a szemétről és a hulladékkezelésről tartott érdekes bemutatót. A nap második felében a kisebbek fűfejet, fűsünt készítettek, a nagyok pedig környezetvédelmi hétpróbán vettek részt, állatokat és növényeket határoztak, teszteket oldottak, rímeket faragtak, kősütit sütöttek. Ezúton köszönjük az előadók, a tanárok, Kutrucz Ildikó, Halász Zsuzsanna segítségét és a diákok lelkesedését is.

"Vigyázz a Földre,
s ne tedd tönkre!
Mert ha ezt teszed,
elment az eszed!"
(8. osztály versikéje)

"Ma tartjuk a Föld napját,
Megcsináljuk a 7próbát.
A dátumot eltoltuk,
De a Föld napját betartjuk."
(9. osztály versikéje)

Pénzügyi jártasság

2019. áprrilis 30-án hetedikes, nyolcadikos és kilencedikes tanulóink ismét bővítették pénzügyi ismereteiket. A pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem tanára, Nagy László ezúttal a bankok világába kalauzolta el diákjainkat.

Természetiskola

Iskolánk 3. és 4. osztályos tanulói a természetiskolában. Ipolyszakállason, a Méhecske panzióban

Húsvét

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Húsvét ünnepére hangolódva szerdán a napot istentisztelettel kezdtük, ahol az ötödikesek nagyszerű műsorát tekintettük meg, majd a nyolcadikos tanulók dicsőítő énekét hallgattuk meg.

2019. április 11.

A szlovák parlament által elfogadott törvénymódosítás ellen, - mely korlátozza nemzeti imádságunk éneklését ünnepnapokon, rendezvényeken, különböző eseményeken - az Alistáli Református Egyházi Alapiskola közössége a Csemadok felhívásához csatlakozva tiltakozását fejezi ki.

„Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!”

Március 15.

2019. március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezve megtekintettük a 8. osztályosok ünnepi műsorát.
"Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15. - írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek! A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett! Éljen a szabadság! Éljen a haza!" (Jókai Mór)

Farsang

"Arcod rejtsed álarc mögé, öltsél cifra maskarát, szökjünk, tomboljunk. Itt a farsang," (Kerék Imre: Farsang)

Jótékonysági bál

Ovisok látogatása

Január 30.-án iskolánk alsó tagozatos tanulói az ovisokkal együtt nézhették meg Az aranyszőrű bárányka című mesét. Kicsik, nagyok örömmel szerepeltek, nem volt hiány mókából, kacagásból.

Karácsonyi ünnepség

Csütörtökön diákjaink az idei tanévben is karácsonyi műsorral lepték meg szeretteiket, majd pénteken az ünnepi istentiszteletet követően a kicsik Csendes napon vettek részt, majd "angyalkáztunk".
Áldott ünnepeket kívánunk mindenkinek.

Digitális témanap

A digitális technológia előnyeit felhasználva dolgoztuk ma fel a kémiai elemek periódusos rendszerének néhány csoportját a 8. osztályban. Lassan elkészül a témához tartozó lapbook is

Advent

Az eheti hétfő reggeli áhítatot advent első vasárnapjának jegyében tartottuk. A gyertyagyújtás és közös éneklést követően diákjaink ünnepi műsorával kezdtük meg a várakozás időszakát, a lelki felkészülés idejét a karácsonyra, Jézus születésére.

CsaVar Színház

November 29-én az alistáli kultúrházban volt iskolánk jótékonysági színházestje. Csokonai Dorottyáját néztük meg a CsaVar Színház előadásában. Diákjaink aktívan közreműködtek abban, hogy a vígeposz megvalósulhasson :) Nagyon köszönjük Gál Tamásnak a fergeteges előadást és azt, hogy támogatta iskolánkat.

Előadás Egyiptomról

November 20-án megtisztelt minket jelenlétével és egy lenyűgöző előadást tartott a felső tagozatos diákjainknak, dr. Pécsi Ágnes egyiptológus, a budapesti Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem alapítója.

Cédrus Színház

2018. november 19-én a gyerekekhez a Cédrus Színház látogatott el. A kicsik a Aprócska csoda című előadást, a nagyok pedig a Patak városának ékköve című előadást tekintették meg.

Jótékonysági színházest

2018. november 29-én, este 18,00-kor az alistáli kultúrházba jótékonysági színházi estre hívjuk Önöket, gyermekeiket, barátaikat. Csokonai Dorottyáját adja elő a CsaVar Színház Gál Tamás főszereplésével, így a nevetés és a szórakozás garantált mindenki számára.

A színházi estből befolyt összeg iskolánk oktató-nevelői munkáját hivatott támogatni (segédeszközök, szaktantermek felszerelése, stb.).

Töltsünk együtt egy vidám estét, támogassuk az intézményünkben folyó munkát, biztosítsuk gyermekeink számára a még színvonalasabb oktatást!

aranyjegy: 10,-€ (nézőtér első része); ezüstjegy: 8,-€ (nézőtér középső része); bronzjegy: 6,-€ (nézőtér hátsó része).

Jegyek az iskola titkárságán kaphatóak.

Köszönjük a segítségüket és a támogatásukat.

Reformáció ünnepe

"De volt egy októberi hajnal, amikor szikla-zúzó morajjal lelte meg útját: felszínre tört..." a reformációra emlékeztünk.

Megemlékezés - október 23.

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra és a megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.
Erre emlékeztünk az ünnepi istentiszteleten, amely keretén belül megtekintettük a 9. osztályos tanulók műsorát is. Ezt követően minden osztály "lyukas zászlót" készített, a forradalom jelképeként.

Őszi verseny

Minden kedves alkotókedvű diákunknak köszönjük az ötletes, őszi termésekből készített munkáját. Nagyon ügyesek vagytok! :-)

1. Ladics Jázmin, 2.o.
2. Lévai Botond, 1.o.
3. Kristóf Anna, 6.o.
Különdíj: Bajnovič Viktória, 3.o. és Bajnovič Elizabeth, 1.o.

Szeretettel gratulálunk!

Dióünnep

Október 11-én ellátogattak iskolánkba az alistáli nagycsoportos ovisok. Ezen a csodás napon játékos dióhajókat, és saját készítésű diós finomságokat készítettek az apró kezecskék.

"Örökké él az aradi Tizenhárom!..."

Iskolánk közössége méltón emlékezett meg nemzeti gyásznapunkról, október 6-ról egy ünnepi istentisztelet keretén belül. Diákjaink egy csoportja műsorral emlékezett, éneket tanultunk (Jaj, de szépen süt ), végül mindannyian a Himnusz eléneklésével tisztelegtünk a hősök emléke előtt.

Pénzügyi jártasság

Családi kassza, bevétel, kiadás, spórolás, hiány, ár, adó, reklám - olyan dolgok ezek, amelyeket nap mint nap érzékelünk, de gyerekként természetesen nem értünk teljesen. Nagy László alistáli közgazdász, egyetemi tanár terelget minket tovább a tavaly megkezdett, pénzügyi jártasságot fejlesztő úton. Találkozásaink lényege az, hogy kicsit jobban megértsük a körülöttük működő világot, lássunk a csillogó-villogó reklámok mögé. Legyünk éberebbek és figyelmesebbek, amikor pénzt költünk, és vegyük észre a fogyasztói társadalom önpusztító baklövéseit. A következő előadások témája a bankok világa lesz.

Itt és most ugrik a majom a vízbe

A Csavar Színház legújabb előadását: Itt és most ugrik a majom a vízbe nézték meg gyerekeink szeptember 4-én. A fergetes előadáson együtt izgult gyerek és színész, hogy vajon mit hoz az improvizáció, hiszen a gyerekek találták ki az eljátszandó feladatokat.

Az iskolabuszunk menetrendje:
6,50 - Patas
7,00 - Kulcsod
7,10 - Megyer
7,20 - Gellér
7,30 - Ekecs
7,35 - Apácaszakállas
Délután pedig 16,00-kor indul az iskolabusz. (Apácaszakállas, Ekecs, Gellér, Megyer, Kulcsod, Patas)

Tanévnyitó istentisztelet

Mindenkit szeretettel várunk a 2018/2019-es tanév ünnepélyes tanévnyitó istentiszteletére 2018. szeptember 3-án, hétfőn 9.00 órakor.

... a tanévnyitó képekben.

Ballagás és tanévzáró

Kirándulás Bajmócra

Pünkösd

Föld napja kiértékelése

Április 30--án a Föld napja alkalmából a gyerekek játékos feladatokat oldottak meg - barangoltak a faluban, állatokra és növényekre "vadásztak", majd egy feladatlap kitöltésével számot adhattak tudásukról is. A Hozd és vidd börze keretén belül gazdát cseréltek a megunt játékok és egyéb dolgok. Ennek az izgalmas napnak a kiértékelése történt ma meg :). Minden osztályból egy képviselő átvehette a megérdemelt oklevelét, ill. egy kis finomságot is.

Virágverseny

1. hely: Kosár Dávid
2. hely: Édes Édua
3. hely: Szenczi Zsolt és Édes Édua

Pálfy György Tudománytörténeti Vándorkiállítás

Április 13-án tudománytörténeti vádorkiállításon vettünk részt Dunaszerdahelyen, amely kiállítás cálja az volt, hogy bemutassa azokat a magyar tudósokat, feltalálókat, akik munkájukkal megváltoztatták életünket.

„Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.” (Mt.28,6)

A húsvéti istentiszeteleten hatodikos tanulóink műsorát tekinthettük meg.

Március 15.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk..

Jótékonysági bál képekben

Kémiai show

Január 11-én egy Kémiai bemutatón vettek részt diákjaink. Rengeteg érdekes kémiai folyamatot figyelhettek meg, a nagyobbaknak magyarázattal tűzdelve.

Karácsonyi ünnepség

Tanulóink idén karácsonykor is ünnepi műsorral lepték meg szüleiket, testvéreiket, nagyszüleiket... A műsorra nagy igyekezettel és szeretettel készültek kicsik és nagyok is egyaránt. Az év utolsó iskolai napján apró ajándékokkal leptük meg egymást a karácsonyfa alatt, majd közös énekléssel zártuk karácsonyi ünnepségünket. Áldott ünnepeket kívánunk mindenkinek!

A Reformáció ünnepe

Október 23.

O Maruške a 12 mesiačikoch

Október 17-én kis és nagy diákjaink egy szlovák meseelőadáson vettek részt. A Divadlo Hotel Mária színház előadásában a mese egy fergetes, humoros, interaktív és modern feldolgozását láthattuk. A gyerekek is nagyon élvezték és bekapcsolódtak a rendhagyó szlovák órába.

ReforMaraton 500 az iskolánkban

Október 1-jén indult útjára a ReforMaraton 500, mely során október 31-ig 500 protestáns templom falára, kapujára helyezik ki Luther Márton 95 tételét a szervezők és a projekthez csatlakozók(reformatus.hu). Október 5-én megérkezett iskolánkba Juhos Gábor maratonfutó és Bardócz Csaba református lelkipásztor, akik átadták nekünk a 95 tételt és egy kicsit elbeszélgettek tanulóinkkal is.

Október 6. - aradi vértanúk

Ünnepi istentisztelet keretén belül emlékeztünk meg a 13 aradi vértanúról. Az ünnepi hangulatot nyolcadikos tanulóink műsora is emelte, amelyet az istentisztelet keretén belül tekintettünk meg.

Ünnepélyes tanévnyitó

Elkezdődőtt a 2017/18-as tanév. Kívánunk magunknak eredményes iskolai évet, boldog és tudást szomjazó gyerekeket, lelkes és felkészült pedagógusokat, valamint elégedett szülőket.

Füzetcsomagok 2017/2018-as tanévre

1. osztály füzetcsomag

2. osztály fuzetcsomag

3. osztály füzetcsomag

4. osztály füzetcsomag

5. osztály füzetcsomag

6. osztály füzetcsomag

7. osztály füzetcsomag

8. osztály füzetcsomag

9. osztály füzetcsomag

Ballagás és tanévzáró

2017. június 30-án egy újabb tanévet zártunk le. A ballagó diákjainkon kívül nagyon büszkék vagyunk azon gyerkőceinkre is, akik tanulmányi versenyekre készültek a szabadidejükben, fáradhatatlanul gyűjtötték a papírt és kupakot, focimeccseken küzdöttek, szavaltak, énekeltek, segédkeztek az iskola körüli munkálatokban… vagyis mindenkire!

Jutalomkönyvvel és oklevéllel díjaztuk azokat a diákokat, akik több versenyen is kimagasló eredményt értek el. Igazgatói dicséretet kaptak azon diákjaink, aki egész évben kitartó szorgalommal készültek az órákra, kitűnő tanulmányi eredményt értek el, magaviseletük pedig példás volt.

Az elmúlt tanév minden egyes napjáért hálásak vagyunk. Reménység szerint feltöltődve, kipihenten kezdjük majd meg az újabb tanévet. Jó vakációzást mindnekinek. :)

25. évforduló

Istennek hálát adva ünnepeltük iskolánk fennállásának 25. évfordulóját május 20-án. Az ünnepi istentiszteletet egy finom ebéd követte, majd Gál Tamás és Kiss Szilvia fergeteges Ördög című előadásán szórakoztunk. A napot Dobsa Fodor Mónika vezetésével egy táncházzal zártuk.

Szeretethíd

2017-ben is részt vettünk a Szeretethíd - Kárpát-medencei református önkéntes napokon. A kisebbek iskolánk környékét és a falu utcáit tették szebbé szemétgyűjtéssel, majd az időseknek kedvesedtek jókívánságaikkal. Az iskola csinosításában a nagyok is részt vettek, virágot ültettek, gyomláltak, füvet nyírtak, kitakarították a templomot. Lányok egy csoportja az időseket látogatták meg, egy kis süteménnyel és pár énekkel kedveskedve nekik.

Anyák napja

Május első vasárnapján tanulóink műsorral kedveskedtek az édesanyáknak. Délelőtt az istenteszteleten mutatták be előadásukat, majd délután az alistáli kultúrházban.

A Föld napja

Ismét megemlékeztünk a a Föld napjáról. A napot Lelkes Ödön természetfotós előadásával indítottuk, majd osztályonként különbőző, érdekes feladatokat oldottunk meg: posztereket készítettünk, virágokat ültettünk, és meglepetésként mindannyian kaptunk az ötödik osztályos tanulóktól egy földgalacsinba rejtett virágmagot. Aki elültette és gondozza, annak kedves meglepetésben lesz része.

Húsvét

Az idei húsvéti istentiszteleten a negyedik osztályos tanulók ünnepi műsorát tekintettük meg. Az igét Szenczi Varga Csilla, Padány-Bögellő református közösségének lelkésze hirdette.

Felvidéki Református Szavalóverseny - országos forduló

Április 1-jén, szombaton diákjaink egy csoportja - Szabó Réka, Somogyi Dániel, Csizmadia Lilla, Édes Levente és Kis Lea Fanni - részt vett a Felvidéki Református Szavalóverseny országos döntőjében, Rimaszombatban.

Szabó Réka az I. kategória versmondói között a 3. helyen, Csizmadia Lilla a II. kategória prózamondó csoportjában az 1. helyen, Édes Levente pedig a III. kategória prózamondói között a 2. helyen végzett.

Gratulálunk mind az öt versenyzőnknek, akik a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett szavalóversenyen képviselték iskolánkat. Köszönjük Nektek és a felkészítőiteknek is a munkát.

Március 15.

Egy interaktív előadás keretén belül emlékeztünk meg az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról. A műsort követően ünnepi istentiszteleten vettünk részt.

Felvidéki Református Szavalóverseny - nyugati forduló

2017. március 13-án iskolánk adott otthont a Felvidéki Református Szavalóverseny nyugati fordulójának.

Farsangi jótékonysági bál 2017 képekben...

Táncra, táncra kisleányok, daloljatok fiúk,
itt a farsang, haja-huj, ne lássunk most szomorút!
(Pálfalvi Nándor)

Bibliaolvasó Nap

A magyar reformátusság a reformáció 500. évfordulójának a nyitó rendezvényét 2017. január 31-én tartotta Debrecenben. Ennek keretében került sor a „Bibliaolvasó Nap”-ra, amelyen a Kárpát-medence közel száz református iskolája vett részt, köztük a mi iskolánk is.

Karácsony az iskolában

Ebben az iskolaévben is ünnepi istentiszteleten hangolódtunk karácsony ünnepére, majd ajándékokkal kedveskedtünk egymásnak.

Családunknak és barátainknak karácsonyi műsorral kedveskedtünk, amelyet a kultúrházban tekinthettek meg.

Gombvarázs verseny - kiértékelés

Buda halála

December 20-án Gál Tamás előadását tekintettük meg a református templomban. Ezúttal a Arany János Buda halála című művének zseniális feldolgozását élvezhettük.

© RZCŠ Dolný Štál, všetky práva vyhradené.

NAJ.sk